Hírek
2013. Július 20. 10:35, szombat |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Katona a tűzoltóból: „A változás a kommunista időket idézi”

Módosították a Büntető Törvénykönyvet, júliustól a katasztrófavédelem hivatásos állományának tagjai is katonának minősülnek. Somogyban közel 300 tűzoltót érint a jogszabályváltozás.
A főbb tudnivalókat a minap előadássorozat keretében ismertették a Központi Nyomozó Főügyészség kaposvári regionális osztályának munkatársai. Somogyban a Kaposváron, Nagyatádon, Marcaliban, Barcson és Siófokon dolgozó katasztrófavédők és hivatásos tűzoltók a korábbinál szigorúbb számonkérésre számíthatnak. A katasztrófavédelem honlapján megjelent tájékoztatóból a többi között kiderült: a gyakoribb és kevésbé gyakori, szankcionálható cselekményeket gyakorlati példákkal szemléltették az előadásokon, s az állomány figyelmét felhívták a jogkövető magatartásra, a megfelelő kommunikációra valamint az elöljárói-beosztotti viszony fontosságára.
– Nem tudom, hogy ki volt az az „épelméjű", aki ezt kitalálta – mondta Árok Kornél, aki 13 évig tűzoltóként szolgált Kaposváron, majd érdekvédőként dolgozott, jelenleg a Szocdemek ügyvezetője. – Szerintem a kordában tartás egyik új jogi formájáról van szó. Ez a célja annak, hogy a törvényhozás a katonai ügyészség alá helyezte a hivatásos tűzoltókat. Így bárkit, szinte bármikor eljárás alá lehet vonni, ehhez elég már apró, kisebb súlyú eset is. Lehet, hogy ha valaki nem söpri össze az udvart, a parancsnok máris intézkedhet és a korábbinál jóval súlyosabb retorzió érheti a tűzoltót.
Árok Kornél – utalva a néhány évvel ezelőtti nagy demonstrációkra – úgy látja: a kormány szinte teljesen felszámolhatja az érdekvédelmet. A megváltozott jogi környezetben ugyanis aligha akad olyan tűzoltó, aki felszólal majd ezután saját vagy társai ügyében. Úgy fogalmazott: a változás a legsötétebb kommunista időket idézi.
Úgy tudjuk, Somogyban közel 300 tűzoltót érint a változás. Árok Kornél szerint egyértelműen szigorításról van szó, s reményei szerint, ha 2014-ben változik a politikai berendezkedés, a rendvédelmisekre vonatkozó seregnyi előírást megváltoztatna.

– Nem ismerem a részleteket, így azt se tudom, mi a változás célja – jegyezte meg Rajnai Zsolt, aki korábban 16 éven át volt Kaposvár tűzoltó parancsnoka. – Régebben más rendszer működött. Ha a szolgálattal összefüggésbe hozható eset történt egy tűzoltóval, akkor azt fegyelmiként kezelték, amennyiben bűncselekmény gyanúja merült fel, a rendőrségnek átadták az ügyet.
Egy névtelenül nyilatkozó önkormányzati tűzoltó, akit nem érint a jogszabályváltozás, hangsúlyozta: nem lepődött meg a szigorításon. A rendvédelem területén is egységesíteni akarnak mindent, kíváncsian figyeli a fejleményeket, hogy számukra mit hoz a jövő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Kék hírek
Elhunyt Varga Ákos motorversenyző
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.