Hírek
2013. Szeptember 30. 11:00, hétfő |
Helyi
Forrás: http://www.sonline.hu
Idősellátás: miért nem a civilek kapják a pluszpénzt?

Ha „hirtelen” lett pénz az idősek házi gondozására, akkor miért nem az évek óta e területen ténykedőket segítik? – tették fel a kérdést a házi segítségnyújtás területén dolgozó, lapunkat megkereső somogyi civilek.
A múlt héten írtuk meg: öt somogyi település csatlakozott a Segítő Kezek országos mintaprogramhoz, melynek keretében közfoglalkoztatottak gondoskodnak majd idős emberekről. Az idősügyi miniszteri biztos jelentette be Kaposváron: a belügyminiszter segítségének köszönhetően 377 közmunkást vonnak be a programba. Ők felajánlják munkájukat az időseknek, s ha kérik, akkor naponta visszajárnak, bevásárolnak, kitakarítanak, kiváltják a receptjüket. Kaposváron negyven középfokú végzettségű, jelenleg munka nélkül élőt már kiválasztottak erre. A Segítő Kezek programot – hangzott el – május végéig támogatja az állam.
– Januárban csökkent 166 ezerről 145 ezer forintra az egy ellátottra jutó éves állami normatíva a házi segítségnyújtásban – emlékeztetett egy ezen a területen ténykedő civil szervezet vezetője. – Közben nőtt a kötelező minimálbér, szakképzett gondozóink bérét bruttó 141 ezer forintra kellett emelnünk, vagyis már ezt sem lehet kigazdálkodni a normatívából és akkor még nem beszéltünk a költségeinkről; ezt már csak pályázati forrásokból tudjuk kipótolni. Kevesebb tehát a pénz erre a területre, erre most jön ez az állami program a belügyminiszter által biztosított pénzből, ami májusig tart ki (vajon miért éppen addig?). Amikor településről településre járva arról beszéltünk, hogy egyre több idős ember kopogtat nálunk, egyre nagyobb szükség volna a tevékenységünkre, akkor sok helyütt süket fülekre találtunk. Most meg „felfedezik” azt a szolgáltatást, ami 1999 óta létezik Magyarországon. Mi is bevásárolunk, kiváltjuk a receptet, sőt, gyógyászati segédeszközök beszerzésében is segítünk, vagy éppen a különböző kérelmek megírásában, beadásában. Úgy, hogy az idős ellátottaktól egy fillért sem kérünk, hogyan is tehetnénk, amikor a legtöbbnek a gyógyszerei kiváltását is nagyon meg kell gondolni?
Jelentős áttörést lehetne elérni az ellátott idősek számának növelésében, ha a működő szolgáltatók kapnák meg ezt a pluszpénzt, állítják a civilek. Hozzátéve, hogy míg az ő normatívájuk 145 ezer forintra csökkent, addig ha ugyanezt a tevékenységet egyház végzi, akkor már 230 ezret kap. Azt pedig különösen furcsának tartják, hogy közmunkásokra bízzák ugyanazt, amit náluk csak szakképzett gondozók végezhetnek. S azt már csak halkan kérdik: mi lesz május után?
Két kistérségben ötven alatt
A szociális ellátások hazai térképe szerint (mindenfajta ellátást ide értve, a gyerekekétől az idősekig) a legtöbb ellátásban részesülő Északkelet-, Kelet-Magyarországon él, ezer lakosra több mint 150 ilyen ember jut. A Dunántúlon egyetlen korábbi kistérség, a sümegi lóg ki a sorból hasonló ellátottsággal. Somogyban a legutóbbi adatok alapján a volt siófoki és lengyeltóti kistérségben jut a legkevesebb ellátásban részesülő ezer lakosra, számuk nem éri el az ötvenet. A tabiban (Tab városa is csatlakozott a Segítő Kezek országos mintaprogramhoz) és a balatonföldváriban a legkedvezőbb a helyzet 75-100 fővel. A többi kistérségben átlagos: 50-75 ellátott személy jut ezer lakosra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 19. 08:34, szombat | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém otthon három góllal nyert a Szeged ellen
A címvédő Veszprém házigazdaként 36-33-ra nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged ellen a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján, ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a döntőben.
2025. Április 19. 08:33, szombat | Bulvár
Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.
2025. Április 19. 08:32, szombat | Külföld
Trump arról beszélt, hogy fel is hagyhat USA az ukrajnai béketörekvéseivel
Trump: az Egyesült Államok felhagyhat az ukrajnai béketörekvéssel, ám jelenleg lát \"lelkesedést\" a háború lezárására