Hírek
2014. Március 04. 11:00, kedd |
Helyi
Forrás: sonline.hu
Egy levél miatt ugrottak egymásnak a boglári képviselők

Itt a szólás ideje, mert vétkesek közt cinkos, aki néma – írta három balatonboglári önkormányzati képviselő nyílt levélben a balatonboglar.com internetes portálon, ami nem a város hivatalos oldala.
„A jó szó, a támogató kritika, az előremutató figyelemkeltés nem ér révbe, nem tudja a közösség érdekét szolgálni, mert gátakba ütközik, fennakad az érdekek hálóján – fogalmazott Kalász Zoltán alpolgármester, Sziberth László és Keserű Zoltán képviselő, hozzátéve: úgy látják, hogy „bólogató katonák hoznak előre elhatározott, sokszor önös érdekeket támogató” döntéseket a boglári képviselő-testületben.
Az előzményekhez tartozik, hogy Mészáros Miklós fideszes polgármester a 600 millió forintos fejlesztési pályázat egyes elemeinek az átadásán – így például, ahogyan annak idején meg is írtuk, a Szent Erzsébet emlékparkén, vagy a Balaton csavargőzös múzeummá alakításának ünnepén – név szerint felsorolta a beruházásokra igennel és nemmel szavazó öt, illetve négy képviselőt, megjegyezve: aki igennel voksolt, az esküjéhez hűen Balatonboglár fejlődésére szavazott. A négyek közül három írt most levelet, amiben az is áll: 2010-ig a polgármesterek törvény- és testülettisztelők voltak, fontos volt számukra a helyi polgárok véleménye, a gazdasági élet szereplőinek javaslatai, a helyi civil szervezetek munkája, a képviselők néha kínos kritikát megfogalmazó véleménye, nem pedig fel- és kihasználták a képviselő-testületet. Állítják a hármak, hogy korrekt, munkájukat megfelelően végző dolgozóknak kellett távozni a hivatalból és az intézményekből, s hogy Bogláron „alárendelődik a várospolitika öt képviselő tévedhetetlennek vélt döntéseinek”.
– Azt gondoltam, azért írnak a képviselők levelet, mert örülnek a közös sikereknek, vagy mert bocsánatot akarnak kérni a „nem” szavazatukért – reagált Mészáros Miklós polgármester a testületi ülésen, megjegyezve: foglalkozni kell majd azzal is, hogy egy magánkézben lévő honlap viselheti-e, birtokolhatja-e Balatonboglár nevét. – Balatonboglár nyolcszáz éves történetének talán a legsikeresebb időszakát éli, a fejlesztések most érnek be és évtizedekre meghatározzák a város jövőjét. Azt hittem, örülnek a képviselők, hogy az óvoda megújult, hogy kétszáz munkahelyet teremt az az olasz cég, amelyik másfél milliárdos üzemcsarnokot épít, hogy nettó 3,8 milliárd forintból nemzetközi rangú kézilabdacentrum épülhet, vagy hogy a 600 milliós beruházásból, amire ők nemmel voksoltak, megújult a kék kápolna, múzeumhajónk lett és piacterünk, sétányunk, parkunk, játszóterünk.
A városvezető nem értette az „ötök előre elhatározott döntései” kitételt és megjegyezte: a decemberi testületi ülésen 69 döntésből 65, az októberin 26-ból is több mint húsz született egyhangú szavazással. Arról pedig, hogy többeknek távozniuk kellett, azt mondta: a hivatali és oktatási rendszer törvényi szintű átalakítása miatt néhányan máshová kerültek, de elbocsátás nem volt. – Sikerült lerombolni a testület tekintélyét? – tette fel a kérdést Mészáros a hármak egy megjegyzésére reagálva. – Szerintem szó sincs erről.
– Undorító – minősítette Türjei Attila képviselő a levélnek azt a megjegyzését, hogy bólogató katonák döntenek. Majd azt kérdezte, hogy őt a vétkesek vagy a cinkosok közé sorolják a levélírók, s kérte, árulják el neki, akár majd a folyosón is. Arra is felhívta a figyelmet: a független képviselők vannak többségben Bogláron. Mészáros polgármester azzal csatlakozott hozzá: – Egy párt van csak, Balatonboglár pártja. Vagy ezen a párton áll valaki, vagy nem.
Árnyalta azért némileg ezt, amivel Türjei folytatta. – Azt írják, még demokrácia van – így a képviselő. – Szerintem meg már demokrácia van, mert már nem lövik ki az utcán az emberek szemét, ez már nem a gumilövedékek és füstbombák időszaka, kezd kialakulni a demokrácia, mert büntetlenül szét lehet verni egy székházat, le lehet tépni a köztársasági elnök palotájáról a magyar zászlót. Nem az van, amit ők akarnak, nem azt választjuk intézményvezetőnek és akkor már vége a demokráciának? A többség diktatúrája a kisebbség felett? Mindenfelé a világban a többségi elv maga a demokrácia.
– Nem fenyegettek, vettek, vertek, vagy fizettek meg, hogy miképpen szavazzak – ezt már Ress János képviselő mondta a boglári testületi ülésen. – Kigyógyultunk végre a „gyevibíró” betegségből. Korábban mindenhol lehetett gyönyörű strand, borutca, emlékpark, kivéve Boglárt. Mocskosul meguntam azt, hogy tárgyaljuk újra, térjünk vissza rá a jövő hónapban. Közben elment a hajó, máshol kötött ki a hajó, léket kapott a hajó. Ma már, amerre megyünk, azt halljuk: bezzeg Boglár!
Sziberth László szerint „azt kéne elfogadni, hogy aki más véleményen van, az is Balatonboglár pártján áll”. A polgármester azt kérte a képviselőtől, kérjenek bocsánatot 2010. novemberi „nem” szavazatukért és minden vitának vége. – Nem kérek bocsánatot – felelte Sziberth. – A 600 milliós beruházást az előző ciklusban sem szavaztuk meg, mi is Boglár fejlődését akartuk, csak másképpen. S 2010 novemberében sem veszélyeztettük a pályázatot, mert tudtuk, hogy öt voksot úgyis kap.
– Ti nemmel szavaztatok; arra, hogy maradjon minden, ahogyan van – replikázott a polgármester. – Nagy felelősség egy ilyenre nemet mondani, ez rajtatok marad.
A következő napirendi pontban Balatonboglár 2014-es költségvetését egyhangúlag szavazta meg a képviselő-testület, Mészáros Miklós előre szólt: – Vigyázzatok, mert egyhangú lesz!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 19. 08:34, szombat | Sport
Férfi kézilabda NB I - A Veszprém otthon három góllal nyert a Szeged ellen
A címvédő Veszprém házigazdaként 36-33-ra nyert a Magyar Kupa-győztes Szeged ellen a férfi kézilabda NB I péntek esti rangadóján, ezzel matematikailag is biztossá tette helyét a döntőben.
2025. Április 19. 08:33, szombat | Bulvár
Humanoid robotokat is indítottak a pekingi félmaratonon
Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon.
2025. Április 19. 08:32, szombat | Külföld
Trump arról beszélt, hogy fel is hagyhat USA az ukrajnai béketörekvéseivel
Trump: az Egyesült Államok felhagyhat az ukrajnai béketörekvéssel, ám jelenleg lát \"lelkesedést\" a háború lezárására