Hírek
2016. Október 22. 21:01, szombat |
Belföld
Forrás: mti
1956 - először a hősökre, majd az áldozatokra, végül a veszteségre emlékezünk

Először a hősökre, majd az áldozatokra, végül a veszteségre emlékezünk - mondta az államfő az 1956-os forradalom 60 évfordulója kapcsán szombaton este a budapesti Erkel Színházban.
Október 23-án a hősökre emlékezünk, november 4-én az áldozatokra, utána pedig arra a veszteségre, hogy több mint 200 ezer ember hagyta el Magyarországot, köztük Cziffra György zongoraművész, Zsigmond Vilmos operatőr, Makai Ádám költő, műfordító és Oláh György Nobel-díjas vegyészprofesszor - fogalmazott Áder János.
A köztársasági elnök a Cziffra 1956 címmel rendezett hangverseny előtti köszöntőjében felidézte a zongoraművész életének főbb eseményeit. A munkakeresését katonai szolgálata utána, első sikertelen kísérletét Magyarország elhagyására, amiért bebörtönözték és egy kőfaragó üzemben kellett dolgoznia, az 1956. október 22-én este tartott zongoraversenyét, amely sokak szerint szerepet játszott a forradalom kitörésében, és végül disszidálását, ami után Párizsban telepedett le.
A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának hangversenyén Kocsár Balázs karmester vezényletével és Balázs János zongoraművész közreműködésével felhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bartók II. zongoraversenye és Brahms II. szimfóniája. A kiosztott ismertető szerint az ünnepi műsorral emlékeznek Cziffra György 1956. október 22-én este az Erkel Színházban tartott előadására, amelyen Bartók II. zongoraversenyével lépett fel.
Fotó: 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett fáklyás felvonulás résztvevői Budapesten, a Raoul Wallenberg rakparton
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 17. 07:42, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter: új repülésfejlesztési központot hoz létre Magyarországon a Gripeneket gyártó Saab-csoport
2025. Április 17. 07:40, csütörtök | Belföld
Mávinform: húsvétkor többletkapacitással működik a MÁV-csoport
A húsvéti ünnepek alatt jármű többletkapacitással működnek a MÁV-csoport szolgáltatásai mindenhol ahol szükséges - tájékoztatta a Mávinform szerdán az MTI-t.
2025. Április 17. 07:36, csütörtök | Belföld
Magyarországon vizsgálódik a LIBE küldöttség
Az uniós értékek helyzetével kapcsolatos témákat vizsgált az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) öttagú küldöttsége három napon át Budapesten.
2025. Április 16. 07:32, szerda | Belföld
Átadták az M44-es gyorsforgalmi út M5-ös autópálya és Szentkirály közötti szakaszát
Átadták az M44-es gyorsforgalmi útnak az M5-ös autópályát és Szentkirályt összekötő több mint 30 kilométer hosszú új szakaszát, amelynek köszönhetően Kecskeméttől immár Békéscsabáig kétszer kétsávon közlekedhetnek az autósok